87. old: A mesében az ujjat vagy a kezet többnyire éppen az egész ember feldarabolását helyettesítendő vágják le.
89. old: Fontos, hogy a mágikus képességek megszerzését a halállal és az ismételt feltámadással hozták összefüggésbe.
180. old: A beavatási rítusban tehát a fiatal átalakult önmaga segítőtársává.
183. old: „A sámán természetfölötti ereje – mondja Sternberg – nem benne rejlik, hanem azokban a segítőszellemekben, amelyek rendelkezésére állnak. Ők űzik el a betegségeket, ők vezetik a sámánt a legtávolibb, közönséges halandók számára megközelíthetetlen helyekre, hogy megtalálhassa és visszahozhassa a beteg lelkét. Segítenek a halott lelkének a túlvilágra vezetésében. mindenre megsúgják a választ, amit a sámántól kérnek. A sámán e szellemek nélkül erőtlen. A szellemeit elvesztett sámán nem sámán többé, néha akár meg is halhat.”
190. old: Az erő az egész állatnak és egyúttal minden porcikájának jellemzője. A szőrszálakban ugyanaz az erő szunnyad, mint az egész állatban.
192. old: Az élet és halál vize nem egymás ellentétei, hanem kiegészítői. [...] Dél-olaszországi, peteliai aranytábla, melyet a halott sírjába tettek, azt mondja az elhunyt lelkének, hogy Hádész házában két különböző forrást lát majd: az egyiket bal kéz felől, a másikat jobb kéz felől. Az elsőnél fehér ciprus nő, de nem ehhez a forráshoz kell mennie. A táblák megparancsolják a léleknek, hogy jobbra menjen, oda, ahol Menosyne (Mnémoszüné) tavából, az életre keltő víz folyik, és amely körül őrök állnak.
[Mnémoszüné az emlékezet, a másik istennő Léthé, a feledés – Janó]
197. old: A túlvilágba valóátkelés mintegy a mese tengelye és egyben annak központi motívuma. [...] Az átkelés minden fajtája azonos eredetre utal: a halott túlvilágba utazásáról kialakult képzetekre nyúlik vissza; közülük jó néhány meglehetősen pontosan tükrözi a hajdanvolt temetkezési szokásokat is.
207. old: „Meglepő – írja Sternberg –, hogy a burjátoknál a sámánná avatás központi mozzanata az, hogy a sámán felkúszik egy sajátosan felállított fára, miközben lejátszódik legmagasabb szintű egyesülése az istenségekkel [...] Az orocs sámán mellvédőjén a három világot ábrázolják: a felsőt, a középsőt és az alsót. Szerepel rajta a világfa is – ez az a lépcső, melyen a sámán felemelkedik a felső világba. Ha a sámán leesne erről a fáról, az egész világ elpusztulna.” Sternberg e fa elnevezését is megvizsgálta a különböző szibériai népeknél. Arra a következtetésre jutott, hogy a név „utat” jelent.
258. old: „A társadalmi jelentőségét elveszített mítosz mesévé válik.” Valóban, a Perszeuszról és Adromédáról szóló mítosz pontosan megfelel a párhuzamos orosz mesének... Az azonos szözsét hordozó mese és mítosz nem élhetett együtt, egy időben. Görögországban már nem létezhetett Perzseuszról és Andromédáról szóló mese, csak mítosz. A mese később jelenhetett meg az antikvitásban.
259. old: A beavatandó átéli a halált, és megfordítva, a halál sajátos beavatás. Ezzel magyarázható, hogy később, amikor a beavatás már régen feledésbe merült, a heroizmus feltétele a halál birodalmába ereszkedés, a katabázis lesz.
277. old: A [harmincadik] birodalom néha a föld alatt található... Nem talál azonban odalent semmi tipikusan föld alattit. Általában egyáltalán nincs sötét. Ugyanolyan az a föld is mint az itteni [...] A mese nagyon naívan, de pontosan fejezi ki a dolog lényegét a következő szavakkal: „A világ ott is ugyanolyan, mint nálunk.”
308. old: A feladatok általában véve megoldhatatlanok. A hős csak azért képes megoldani azokat, mert segítőtársai vannak, azaz a feladatoknak nem csak azt kell megmutatniok, hogy járt-e a hős a túlvilágon, hanem azt is, hogy szerzett-e segítőtársakat. És valóban megfigyelhetjük, hogy a feladatok egész sora arra irányul, hogy megtudják, van-e a hősnek segítőtársa.
351. old: A mesei motívumok zöme különböző szociális intézményekre vezethető vissza. Ezek között különleges helyet foglal el a beavatás rítusa. Látjuk továbá, hogy nagy szerepet játszanak a túlvilágról, a túlvilágba tett utazásokról alkotott elképzelések. Eza két ciklus szám szerint is a legtöbb motívum forrása... A két ciklus között nem húzhatunk éles határt. Tudjuk, hogy az iniciáció /beavatás/ egész szertartását úgy élték át, mint a halál országában tartózkodást, és megfordítva: a halott mindazt „átélte”, amit a beavatandó: segítőtársat kapott, találkozott a felfalóval stb.
Ha mindazt magunk elé képzeljük, ami a beavatandóval történt, és sorrendben elmeséljük, megkapjuk azt a kompozíciót, amelyre a varázsmese épül. Ha sorrendben elmeséljük mindazt, ami az emberek feltételezése szerint a halottal történt, ismét ugyanazt a tengelyt kapjuk meg.
353. old: A mese további fejlődésének útja az, hogy a kompozíció rendületlenül megőrződik, a szereplők azonban kicserélődnek.
353. old: A beavatandónak elmondták azoknak az eseményeknek az értelmét, melyeket rajta is végrehajtottak. Az elbeszélések hasonlóvá tették őt ahhoz, akiről szóltak.
354. old: Az elbeszélés sajátos szóbeli amulett, a környező világra gyakorolt mágikus hatás eszköze... az elbeszélésel a rituáléval együtt léteztek, annak elválaszthatatlan részét képezték.
355. old: A tilalmat /az elmondás tilalmát/ és betartásának ellenőrzését nem az etikett írta elő, hanem az elbeszélésnek és az elbeszélés aktusának tulajdonított mágikus funkció. [...]
Sem a törzs szertartásai, sem intézményrendszere nem érthető meg az elbeszélések, vagy ahogy Boas nevezi őket, „legendák” nélkül; és fordítva: az elbeszélések csak a társadalmi élet vizsgálata alapján válnak érthetőkké. Annak nem csupán alkotórészét képezik, hanem a törzs szemében az élet feltételét alkotják, éppen annyira, mint a szertartások és az amulettek. Az elbeszéléseket a legszentebb szentségként őrzik. „A mítoszok szó szerint a törzs legértékesebb kincseit jelentik. Központi helyet foglalnak el abban, amit a törzs szentségnek tart. A legfontosabb mítoszokat csak az öregek ismerik, akik buzgón megőrzik titkukaz [...] A titkos ismeretek őrzői a faluban élnek; némák mint a szfinx. Ők döntik el, milyen mértékben bízhatják az ősök titkos tudását minden kockázat nélkül a fiatalabb nemzedékre, és hogy pontosan melyik pillanatban lehet a titkok átadása a leggyümölcsözőbb.” A mítoszok nemcsak az élet alkotóelemei, hanem külön-külön minden egyes ember sajátjai is. Ha elveszítik az elbeszéléseket, életüket veszítik el.
356. old: A mítosz mesévé alaklulásának kezdete abban mutatkozik meg, hogy a szüzsé és az elbeszélés aktusa elszakad a rituálétól. A szertartástól való elszakadás pillanata a mese történetének kezdete, a szertartással mutatott szinkretizmusa pedig az előtörténete. Az elszakadás végbemehetett természetes úton, történeti szükségszerűségként, de mesterségesen is felgyorsulhatott. [...]
„Ezek a csomók és táncok eredetéről szóló mítoszok természetesen nem mindig maradnak a papok kizárólagos tulajdonai: megtalálják útjukat az egyszerű emberekhez is. Amikor ők mesélik el a mítoszokat, akkor azok sokat veszítenek elsődleges jelentésükből. Így a lerontás állandó folyamatában addig jutnak, hogy egyáltalán nem tulajdonítanak többé jelentést a mítosznak. Úgy mesélik azokat, mint a meséket.”
